Boy

Szólnod sem kell, elég egy pillantás,
Tudom mire gondolsz, éppen mire vágysz.
Bármit csinálsz, én melletted állok,
Hisz ez az én dolgom, ezért vagyunk barátok.

Jóban rosszban együtt vagyunk,
Együtt nevetünk, s együtt sírunk.
Nézz rá e képre, s emlékezz,
Emlékezz, mikor e pillanat már csak emlék lesz.

Soha ne feledd el ezt a napot,
Az utolsó, mely nekünk adatott.
Gondolj vissza e sok szép évre,
A bulikra, a táncra, s a nevetésre.

S majd ha egyszer évek múlva, előveszed e könyvet,
Mosoly jelenjen meg arcodon, miközben könnyben úszik a szemed.
Olvasd vissza e pár sort, s gondolj majd rám,
S ne feledd el sohasem, hogy ki volt az...

Köszönöm hogy mindig tudod mikor maradj csendben,
Mikor kell egyszerűen csak megfognod a kezem.

Mikor néz rám, és mikor legyél láthatatlan mint a köd.
Melyet érzek, de megérinteni nem lehet.
Pedig szeretném, csak megbolygatnám a lelkedet.

De az arcod mindent elárul,
Mindent amit mondanál,
Amit titokban tőlem elvárnál.

Még egyszer köszönöm hogy mosolygol,
Mert a mosoly angyalkát varázsol az arcodból.

Fekszünk a réten,
Felfelé nézve,
És ottan látunk egy csillagot!

Az a kis csillag,
Ragyog mint a Nap,
S közben fényesen mosolyog!

Mi ketten látjuk,
Magunkba zárjuk,
Az egész éjszakát!

A csillag ragyog,
Míg veled vagyok,
Itten bent a szívem tájt!

Az éjjel elmúlt,
A csillag elhullt,
De mi emlékszünk azért rá!

Gondolatban nálad jártam,
Benn ültem a kis szobádban.
Mélyen néztem a szemedbe,
Önmagamat láttam benne.
Csendben suttogtál csak nekem,
Nehogy bárki felébredjen.
Kezem fogtad a kezedbe,
Elbújtam a tenyeredbe.
Szavaiddal megnyugtattál,
A lelkemnek békét adtál.
Szereteted beburkoló
Puha, meleg, nagy takaró.
Belebújok hogyha fázom
S elringat az édes álom
Köszönöm, hogy létezel!
Köszönöm, hogy vagy nekem!

Szeretnék még egyszer újra boldog lenni,
Tavaszi réten vadvirágot szedni.
Elfújni a felhőt mely takarja a napot,
S tiszta szívből nevetni egy nagyot.
Pillangókkal szállni a felhők felett
S elűzni minden gonosz felleget.

Édesanyámnak

Mosoly ,egy szempár,
egy száj,s két kéz.
S szivemben ott a boldogság,
egy lét mely nem árt,de
hiánya emészt.
Ha TE nem lennél,
én mivé lennék?!
Csokod,s szemed ragyogása
nélkül mit is kezdhetnék?!
Világ nem lenne Világ,
ha TE nem lennél.
Nem is kéne más boldogság,
csupán e két kéz.
Egy kéz mely elkap ,
ha esek,s egy másik mely
álomba ringat ha rideg,
fagyos az est.
S ah kivánahtnék ezret,
nem kérnék én egyebet,
csak egy szemet,mely figyelme
elöl soha el nem veszek.
S ha netán csontomba
hatolna a hideg,
csokodra gondolnék s
fagyott testemet átjárná a meleg.
Szívem kiskályhává változna,
s benne parázslana az
összes szeretet,s egy csok
csak neked!
S ha véletlen könnyet eröszakolnék
szemedbe?-tudd nam
direkt teszem!S ha mégis....
....Hüljön ki szivemben a kályha,
több szenet ne egyen
ne maradjon égö parázsa.

-Mert mindent neked köszönhetek,